Részlet Az oligarcha vérvonala című novellából a Tuan.hu főoldalán

Részlet az Eva gyermekei című novellából a szerző blogján

Részlet az Igazság, mely álarcot hord című kisregényből a szerző blogján

Patrick Morrison – Mickey Long: A Nemzet virtusa

Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!

 

[…]

(Petőfi Sándor: Nemzeti dal)

Fogalmam sem volt róla, mióta állhattam a Lánchíd foghíjassá lőtt kőoroszlánjai előtt, de korántsem a golyó ütötte krátereket vagy a detonációk nyomait fürkésztem. Próbáltam olyan útvonalat tervezni, amellyel a legveszélyesebbnek ítélt részeket kikerülhetem. A korláton elszenesedett hulla lógott, a távolból robbanás dörejét hozta a szél, és a lemenő nap fényét kis hatóerejű taktikai bombák villanásai homályosították el.

Mielőtt nekivágtam volna a hídnak, titánszálas bőrdzsekim alatt ellenőriztem a szolgálati kilencmilliméterest, aztán átkeltem a muszlimok által szétlőtt kocsik barikádjain. Az arabok visszavonták védelmi vonalukat a Roosevelt térig, és beásták magukat az Ötödik kerületben. Felségterületük a Teréz körútig terjedt, határainak tiszteletben tartásáról pedig a romok alatt elrejtett aknák gondoskodtak.

Lassan előrehaladtam a hídon, és mire átjutottam rajta, az összes gyermekkori imát felsoroltam: a Hiszekegyet, az Üdvözlégy Máriát, a Miatyánkot és a Tianyátokat…

Lelkem mélyén kissé bántam, hogy nem végeztem el az utolsó szemesztert a főiskolán, igaz, a Hadsereget kivéve egy frissen diplomázott művészettörténész után nem sokan kapkodtak. Így aztán, amikor az arabok 2226 októberében úgy döntöttek, eljött az ideje Magyarország elözönlésének, nyomban önkéntesnek jelentkeztem, amint járni kezdték a toborzók a felsőoktatási tanintézményeket. Végül megvertük őket, és a következő év februárjára már csak a fővárost kellett visszaszereznünk, amit azonban az őrült burnuszosok mellett az egykori Nyócker helyén létrejött Kis Hongkong csájnái is rendesen megnehezítettek.

A seregben korán felfigyeltek átlagon felüli dedukciós készségemre, és noha a pszichológiai jellemzésemben hangsúlyozták komplikált természetemet, végül a beszivárgó egységekhez vezényeltek. A felderítőknél a létező legkeményebb kiképzést kaptam, amiben Bányai törzsőrmester félvér értelmiségiek iránti ellenszenve is markáns szerepet játszott. Végül persze összebarátkoztunk, legalábbis mintha tisztavatáskor könnyeket láttam volna megcsillanni a harcedzett veterán szemében; bár lehet, csak azért, mert valami gazfickó tönkretette a gravobetétes bakancsa nehézkedés-szabályozóját.

Arcomon veríték csorgott, mire a túloldalra értem, így amikor kifogytam a fohászokból, Dunay őrnagy anyai ági felmenőit kezdtem sorolni…

 

– Nézze, Kolos százados! – Az őszülő halántékú főtiszt Budapest holografikus térképére mutatott. – Karimi Ali Abdul hadműveleti központja itt található, a Szabadság téren. A hadúr ultimátumot nyújtott be, amennyiben nem adjuk át a tizenharmadik kerületet, megsemmisíti a Nemzeti dal eredeti példányát.
– Hogyan került hozzá?
– A Hírszerzésnek lövése sincs róla, de a fickó holofelvételt küldött, amelyen parancsnokai körében pózol Petőfi remekművével. A szakértők szerint nem számítógépes trükk, de abban nem tudtak közös nevezőre jutni, hol készült.

Hümmögni kezdtem, mialatt a felnagyított szektorokat néztem. A képek minden részletet aprólékosan ábrázoltak, csak épp a lényeg hiányzott róluk.

– Hol van ezekről a felvételekről több tízezer, Kalasnyikovval lövöldöző kuszkusz zabáló? – tudakoltam.
– A kép nem a valós helyzetet mutatja – ismerte be sóhajtva Dunay. – Abdul emberei zavarókat használnak, emiatt az ötödik, a hatodik és a hetedik kerület vakfolt a műholdjaink számára.
– Kínai gagyik… – húztam el a szám.
– Azok – bólintott az őrnagy. – A másik oldalon egy Sándor fedőnevű összekötő fogja várni. Amint lehet, felveszi magával a kapcsolatot, aztán visszaszerzik a Nemzeti dalt.
–  Csak mi ketten? – firtattam kétkedően.

– Két embert nehezebb kiszűrni, mint egy komplett hadosztályt, és mivel mindketten viszonylag sötét bőrűek, könnyebb lesz beolvadniuk.

Eltűnődtem, mennyit kaphatok, ha betöröm a felettesem orrát, de szükségállapot idején főbelövéssel jutalmazták az ilyen elhamarkodott érzelmi kitöréseket.
Úgy döntöttem, megpróbálom kijátszani az utolsó aduászomat.

– Őrnagy úr, holnap 20.00-kor esedékes az akkumulátorcserém!

Már senki sem tudta, ki vetette be elsőként a Szívtörőt, de a genetikusan módosított Streptococcus Pyogenes baktérium az egész Budapest körüli frontvonalat megfertőzte. Az akkumulátoros műszívek beültetését mindkét oldal sebészei futószalagon végezték, és bár a statisztika szerint jó munkát végeztek, a mutáns kórokozó megszámlálhatatlan áldozatot szedett. A felépültek háláját ráadásul gyorsan elhomályosította az a tudat, hogy lojalitásukról azontúl a mellükben ketyegő aprócska szerkezetek gondoskodtak, melyeknek energiatárolói rendszeres időközönként cserére szorultak.
Abban reménykedtem, drámai bejelentésem másik balek keresésére ösztönzi a főtisztet, ám illúzióim gyorsan szertefoszlottak.

– Nos, intézkedem, hogy az egészségügyiek haptákban állva várják a visszatértét, százados – közölte Dunay szenvtelenül, majd az órájára pillantott. – Ha jól látom, a feladatra még így is majdnem egy egész napja maradt!

 

Lehet, megöregedtem, de sokáig csak görnyedten lihegtem a híd melletti gyrosos bódé fedezékében. Az erőnléti tréningek jó ideje kimaradtak az életemből, de egyébiránt nem akadt gond az állóképességemmel.
Ezt csokoládébarna kedvesem, Mária is tanúsíthatta, aki az Egészségügyi Szolgálat vezetőjeként dolgozott. Újabban mind sűrűbben gondoltam feleségjelöltként a kongói származású szépségre. Vonzalmamat a génjeimmel örököltem, mivel a skandináv nőtípusok atyám ízlésskáláján is a legutolsó helyre szorultak.
Szerelmem lelki szemem előtt felködlő párducteste nem sokat segített a szabályos lélegzetvételben, de végül, amikor a hörgésem zihálássá csillapodott, kilestem néhány rózsasziromként széthajló lemez mögül, hogy elkerüljem a meglepetéseket. Csalódott tekintetem raszta hajú, koromfekete sihederbe ütközött, aki egy kibiztosított Kalasnyikovot szorított a homlokomhoz.

– Csípős, vagy sima? – biccentett a háta mögötti golyó ütötte cégér felé.
Válasz helyett a pult takarásában célba vettem a Berettámmal az ágyékát. A sötét bőrű ifjú megunhatta a várakozást, mert megemelte kissé a fegyverét, és megkocogtatta vele a fejemet.
– Kolos százados?
Rámeredtem.
– Maga Sándor?! – kérdeztem döbbenten.

Tetőtől-talpig végigmértem, hátha csak álmodom. Mocskos, sárkánymintás farmerdzsekije, piszkosfehér atlétája, szteroidokon hízlalt mellizma és ütött-kopott bőrnadrágja minden katonás külsővel kapcsolatos elvárásomnak ellentmondott. Dunay arra tett megjegyzése, hogy viszonylag sötétebb bőrűnk révén könnyebben beolvadhatunk, durva csúsztatásnak bizonyult. A langaléta szerecsen legalább olyan feketének tűnt, mint a fénytaszító cipőboksz a bakancsomon!

– Alexander Smith őrmester jelentkezik, uram! – szalutált széles vigyorral.  – De a Kovács Sándort jobban szeretem.
– Szerencséd van, Kovács, majdnem lelőttelek – váltottam tegezésre, és felemeltem a Berettát.
– Nem, neked van szerencséd! – lóbálta meg a Kalasnyikovját, majd a bódé belsejéből mellém dobott egy kisebb csomagot. – Öltözz át, mert ebben a hacukában még egy vak dervisnek is szemet szúrsz!

A pakkból harci burnusz és hozzáillő kevlárszálas lepel került elő. Kocogni kezdtünk, és már vagy négy háztömböt elhagytunk, amikor ráuntam.

– Miért futunk? – érdeklődtem morózusan.
– Harminckét óra és tizenhat perc múlva esedékes az aksicserém – nézett rám Sándor összehúzott szemmel. – Muszáj sietnünk!

A láthatáron teljesen sértetlen, hétemeletes építmény tűnt fel homlokzatán az Ali Baba Kebab felirattal –, amelyet az arab offenzíva kezdetén a budapesti gyrosos bódék mélyéről felemelkedő rakéták lövedékei rejtélyes módon egytől-egyig elkerültek.

– Mi az istenért olyan fontos a Nemzeti dal eredeti példánya? – zökkentett ki a gondolataimból az összekötő.

– Mi az istenért olyan fontos a Nemzeti dal eredeti példánya?– kérdeztem Dunay őrnagyot.
Eközben hanyagul a holografikus asztalra támaszkodtam, aminek következtében valami halkan elroppant a tenyerem alatt.
–        Noha ezek bizalmas információk, azt hiszem, muszáj lesz beavatnom, hogy jól végezze a dolgát. Biztos tudja, hogy Kossuth a szabadkőművesek közé tartozott…
– Hát persze – vágtam rá leplezetlen megdöbbenéssel, míg az őrnagy zavartalanul folytatta.
–… akikről az a szóbeszéd járta, hogy a 48-as szabadságharc bukása után Petőfi versének eredeti példányát egy titok elrejtésére használták. A Magyar Hírszerzés régóta próbálja kideríteni a legenda igazságtartalmát. Szakembereink végül arra a következtetésre jutottak, a Nemzeti dal hátoldalán a korabeli hadvezetés kincstárának rejtekhelyéhez vezető térkép található. Amint visszaszerezte, azonnal el kell juttatnia a Központba… Apropó, nem tudja véletlenül, hová tettem a szemüvegem?
Egy váratlan köhögésroham fedezékében a szőnyegre sepertem a látszerészeti ereklye maradványait, és a fejemet ráztam, miközben tekintetem megakadt egy pillanatra a felettesem középső ujját körbefogó, pentagrammával díszített pecsétgyűrűn.
– Nem tudom, őrnagy úr…

Szólj hozzá!

Novellák
Alex Glover: Eva gyermekei

Patrick Morrison – Mickey Long: A Nemzet virtusa

Patrick J. Morrison: Az oligarcha vérvonala

Eva Fulrice (Imre Viktória Anna): Doktor Faustus hagyatéka

Andrew Fiddler (Hegedűs András): P-modell

Dwayne Hudson (Valyon Tamás): Igazság, mely álarcot hord

Mickey Long (Rákosi Miklós): Robbanás Vlagyivosztok felett

Anthony Sheenard: Hogyan piszkáljunk bele gátlástalanul a múltba, avagy miért rángattam meg Lao-ce szakállát

Megrendelés: e-könyv + papírkönyv!
2012. november 30-ig megrendelheted a papír és az elektronikus változatot egyben!

Rendeld meg a Tuan kiadótól közvetlenül a kötetet, és letöltheted az e-könyvet is!
MEGRENDELÉS
Megrendelés: papírkönyv
35% kedvezménnyel
3590 Ft HELYETT

2334 Ft!

Kizárólag a kiadó boltjában!

Legutóbbi hozzászólások