Mysterious Universe antológia

 

2012. november 22-én jelenik meg az új Mysterious Universe antológia, Az oligarcha vérvonala – a sorozat történetében először nem csak keménytáblás, hanem elektronikus verzióban is! Sőt, a megjelenést követő egy hétben a két változat szuperkedvezményes áron is megvásárolható!

Ezerévnyi történelmet ölel fel Az oligarcha vérvonala kötetben olvasható két kisregény és hat novella: szabadságharcosok, kalandorok, magánnyomozók és bérgyilkosok küzdenek az igazságért vagy csak a túlélésükért.

Alex Glover írásában két fegyverrendszert tesztelnek egymás mellett, és kiderül, mi várható, ha az ütegek mögött álló mesterséges intelligenciák elkezdenek beszélgetni egymással.

Patrick J. Morrison és Mickey Long a lerombolt Budapest házai közé vezetnek el bennünket egy különleges küldetés erejéig, ami miatt át kell vágniuk a harcoló muszlim csapatokon. A kötet címadó írásában pedig a Novus Ordo Seclorum egy oligarchájának végzetét kísérhetjük végig.

Eva Fulrice egy 1592-ből származó kézirat utáni hajsza történetét osztja meg velünk, míg Andrew Fiddler kisregénye egy kislány megmentéséről szól, főhőse egy emlékek nélküli magánnyomozó és zeneszerszáma.

Dwayne Hudson egy szabadságharc kellős közepébe kalauzol el minket, ahol nem lehet tudni, kik a jó fiúk és kik a rosszak. Csak egy biztos: az összecsapásuk után a világ már nem lesz ugyanolyan.

Az utolsó előtti novellából kiderül, hogy átverhető-e egy bérgyilkos, az utolsóból pedig megtudhatjuk: sárkány volt-e Lao-ce. És aki erre fényt derít, Anthony Sheenard szerint nem más, mint a kissé részeg időutazó: York Ketchikan.

Megjelenés: 2012. október 22.

 

A Mysterious Universe világáról írták:

Az eredetileg ősi és idegen nyelven, ál-klingonul (értsd: magyarul) íródott Mysterious Universe különös mérföldkő egy legalább 250 ezer fényévnyi, három és fél galaxison átívelő rendszer irodalmában, plusz még pár azon túl eső falucskáéban is.
Roberto Quaglia
olasz író, az Európai Science Fiction Szövetség alelnöke


Lélekkel teli, szuperhightech, és természetfölöttien furcsa: ilyen a Mysterius Universe (…) Emlékeztet A.E. van Vogt vad szuperemberi és szupertudományos képzelgéseire (például The Pawns of Null-A) Charles Harnessel (Ring of Ritornel) keresztezve, bár több szellemességgel és kortárs magatartással – és ráadásként ott van még az az érdekfeszítő mitológia, ami a fikció mögött húzódik.
Ian Watson
az „Ian Watson teljes Warhammer 40,000 Univerzuma”,
az „Úr világa” és a „Nehéz kérdések” szerzője


Legyen bármilyen hihetetlen, a valóságtól bármennyire elrugaszkodott a fikció, a Mysterious Universe világának alakjai, amikor leteszik a szupermodern fegyvereiket, ugyanolyan hétköznapi problémákkal szembesülnek, mint mi mindannyian; néha úgy érzem, mintha itt laknának a szomszédban. Mi ez, ha nem színtiszta realizmus?
Hódi Jenő
rendező-producer


Ez az intergalaktikus mitológia a megváltás, megváltódás lehetséges útjait keresve vezeti olvasóját a kozmoszba. A klasszikus teremtésmítoszokhoz hasonlóan építi fel azt a fantasztikus világot, amelyben bizonyos örökérvényűnek tekinthető karakterek, mentalitások és értékek harca folyik valamely lehetséges jövő megteremtése érdekében.
Dr. Szabó Gábor
irodalomkritikus

 

Novellák
Alex Glover: Eva gyermekei

Patrick Morrison – Mickey Long: A Nemzet virtusa

Patrick J. Morrison: Az oligarcha vérvonala

Eva Fulrice (Imre Viktória Anna): Doktor Faustus hagyatéka

Andrew Fiddler (Hegedűs András): P-modell

Dwayne Hudson (Valyon Tamás): Igazság, mely álarcot hord

Mickey Long (Rákosi Miklós): Robbanás Vlagyivosztok felett

Anthony Sheenard: Hogyan piszkáljunk bele gátlástalanul a múltba, avagy miért rángattam meg Lao-ce szakállát

Megrendelés: e-könyv + papírkönyv!
2012. november 30-ig megrendelheted a papír és az elektronikus változatot egyben!

Rendeld meg a Tuan kiadótól közvetlenül a kötetet, és letöltheted az e-könyvet is!
MEGRENDELÉS
Megrendelés: papírkönyv
35% kedvezménnyel
3590 Ft HELYETT

2334 Ft!

Kizárólag a kiadó boltjában!

Legutóbbi hozzászólások